Weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásáért cookie-kat (sütiket) használunk. A cookie-kal kapcsolatos irányelveinket az "Adatkezelési tájékoztatóban" olvashatod el.

Készüljünk fel a digitális oktatásra

Hamarosan kezdetét veszi az újabb tanév, és jelenleg úgy néz ki hagyományos módon indul szeptemberben az iskola. Ha már iskola akkor fontos, hogy beszéljünk kicsit a digitális oktatásról. Ahogy minden oktatási formának, így a digitális oktatásnak is vannak előnyei, illetve hátrányai.

Digitális oktatás

Az előnyök közé sorolható, a szabadidő beosztás és az is, hogy az otthon kényelmében elvégezhetjük kötelezettségeinket, tendőinket anélkül, hogy kimozdulnánk. Új tanulási módszereket próbálhatunk ki. Ezáltal nincsenek sem tér, sem időbeli korlátok és utazási költségek sem merülnek fel. A tanuló a saját tempójában tud haladni, amit persze később nyomon tud követni, és bármikor vissza tudja keresni.Igazság szerint ebben a pandémia időszakban a digitális oktatás (volt) a lehető legjobb megoldás. Mivel így a tanulóknak nem kellett évet halasztaniuk, önhibán kivüli okokból, így a tanárok nem veszítették el az állásukat és megélhetési lehetőségeiket és nem tették ki feleslegesen az embereket a megfertőzödés veszélyének. A digitális oktatás egyik alappillére az, hogy legyen birtokunkban egy olyan számítástechnikai eszköz, ami rendelkezésünkre áll és megbízható társként tekinthetünk rá. A digitális oktatásban különböző platformokon, alkalmazásokon, videó hívásokon keresztül probálták a tanárok átadni a tudásukat. Amit a diákoknak utána valamilyen módon elkellett sajátítani. A digitális oktatás egy új lehetőséget biztosított a személyes konzultációk lebonyolításának virtuális környezetben. Robbanásszerű igény jelentkezett az olyan alkalmazások iránt, ami képes videókonferenciás hívásokat lebonyolítani akár mobiltelefonon is. 

Zoom, vagy valami más?

Ennek a keresletnek nyerteseként megjelent a Zoom, ami első benyomásra szinte mindenki tetszését elnyerte. Néhány nap alatt az Egyesült Államokban a legnépszerűbb, Nagy-Britanniában pedig a második legnépszerűbb szolgáltatóvá nőtte ki magát. Közösségi médiában posztolt bejegyzései alapján a brit miniszterelnök, Boris Johnson is a Zoomot használja ügyei intézésére. Bár ez jól hangzik, akadnak, akik szerint ez a nagy népszerűség aggasztó. Mivel biztonsági szakértők, jogvédők és még az FBI is arra hívja fel a figyelmet, hogy a Zoom alapbeállításai nem elég biztonságosak. Sok olyan eset híre járja be a világot, ami azt igazolja, hogy a Zoom nem biztonságos. Nagy sikernek örvendett a Google Classroom is. A Google saját fejlesztésű osztályterme. Megbízhatónak bizonyult és sok iskolában emellett a program mellett tették le a voksukat, mivel használata rendkívül egyszerű és a Youtube-on is van fent használati utasítás. A tanárok feltöltik a tananyagot, megadják a határidőt amire teljesíteni kell a feladatot, a diákok belépnek megoldják, utána pedig feltöltik a feladatot és már kész is, persze akadnak itt is kisebb-nagyobb problémák. Sok kommunikációs applikáció segítette az iskolák dolgát pl.: Discord, Messenger, Skype, Viber TeamVewer. Tanulást és oktatást segítő alkalmazások és weboldalak pl.: Zanza. tv, Mozaweb, Quizlet, Videótanár is a segítségünkre voltak. Különböző televíziós csatornák ajánlása is a hírek központjába került.

Home office

Ha már digitális oktatás akkor ejtsünk néhány szót a home office típusú munkavégzésről, mert akár ez is okozhatott bonyodalmakat, hogy a digitális oktatást és a home office munkarendet a családok összehangolják. Azok a szülők akik otthonról dolgoztak, otthon maradtak, a digitális oktatásban résztvevő gyermekeikkel, és sok esetben előfordulhatott az is, hogy egy laptop vagy egy számítógép állt rendelkezésükre amikor mindkettejüknek "dolgozni" kellett. Elsősorban az átállásra való felkészületlenség okozott nagy problémákat, mivel nem igazán lehetett arra felkészülni, hogy egyik napról a másikra bezárják az iskolákat és kezdetét veszi a távoktatás. A következő probléma az lehetett, hogy az emberek nem feltétlen tudták egyedül kiválasztani a megfelelő eszközt, elérhető áron, ami megfelelő lehet a különböző programok futtatásához. 

Sulikezdés

Egyelőre az a hír járja, hogy szeptemberben kinyitnak az iskolák, de mindenkinek fel kell készülnie az esetleges átállásra. Ha esetleg még nem sikerült beszereznetek mindent, ami segítségetekre lehet, akkor figyelmetekbe ajánljuk Suli kezdő csomagunkat, amiben minden megtalálható amire szükség lehet. Az alábbi linkre kattintva elérhető: https://www.jebeto.hu/akcios-csomagok/jebeto-suli

Tartalomhoz tartozó címkék: Számítástechnika Számítógép